Az első nap

A sose várt nap. Felpattantam a szobámban, kavargó gyomorral figyeltem, hogy odakint süt a nap. Puha fehér ágyam fog talán a legjobban hiányozni- gondoltam, s végig simítottam a paplanon. Hatalmas fekete, zenekarokkal borított bőröndöm már dugig volt ruhákkal, most mellé dobtam az egyetlen plüsst ami a szívemhez közel állt kiskorom óta és a kedvenc párnám. A két legfontosabb tárgy számomra. Kezembe vettem a fekete rövid szoknyát meg a harisnyám, neki álltam öltözni.
Szívem lassú, egyértelmű tempót vert, katonásat. Kicsit izgultam, de leginkább féltem attól ami ott várt rám. Kezeimmel végig simítottam frissen fésült hullámos hajamon, mely hátam közepéig ereszkedett le, majd fésümet is bedobtam a kupacba. Egy búcsú pillantást vetettem a szobámra, majd kiléptem belőle, s vissza sem néztem, úgy vágtattam az ajtóhoz.
-Menjünk- mondtam anyukámnak, mikor megjelent előttem. Először csak nézett, majd kényszeredetten bólintott.
-Biztos nem akarsz enni valamit?- kérdezte mégis.
-Nem- feleltem, mire lassan bólintott s apámhoz sietett, hogy jöjjön. Én magamra húztam acélbetétes bakancsom és táskáimat hátamra vettem, bőröndömet kezembe fogtam, mikor megjelentek együtt. Csöndben öltöztünk, s indultunk, a kocsit sem éreztem annyira zúgósnak mint szoktam. Egyszerűen mindent elnyomott a belső nyomor amit akkor éreztem. A hónapokig tartó gyötrelem, sírás teljes mértékben megváltoztatott. Semmit nem beszéltem, csak ha muszáj volt, nem volt életem, barátaim. Egyedül voltam, mindenki elhagyott. Egy óráig tartott az út egy nyomorban fetrengő, felhős, szürke kisvárosba. Amikor megálltunk egy hatalmas szürke ház kapujánál, akkor szüleim feszengve szálltak ki és épphogy csak elkísértek a kapuig, s ott belökdösve egy perc alatt eltűntek, mintha örültek volna, hogy gyereküktől végre megszabadulhatnak. Attól a gyerektől, aki megkeserítette az életüket.
Bent egy felügyelő várt rám és még pár újoncra, akik nem tűntek túl szomorúnak, legtöbbjük magabiztosságot, közönyt mutatott. Ketten feltűnően jó érezték magukat ahhoz képest, hogy milyen helyre kerültek. Egy szemüveges gyerek ijesztően bámulta a tömeget maga körül, keze remegett, körmeit rágcsálta. Egy fiú kapucnival a fején állt a fal mellett, kék szemei, szinte világítottak fekete öltözéke és arcába hulló hosszú haja alól. Látszólag nem foglalkoztatta, hogy a poklok poklába került, sőt szinte kajánul vigyorgott a mellete lévő embereken akik izgultak, köztük rajtam is. egyik pillanatról a másikra hirtelen a szemembe nézett és meglepetten bámult egy másodpercig, majd fintorba vágta az arcát és máshova bámult. nem értettem a reakciót, elpirultam és cipőmet lestem. Megjelent egy másik felügyelő is és együtt neki álltak körbe járni a megjelenteken egy dobozt lobogtatva az orruk előtt.
-IDE MINDENKI BELEHELYEZI AZ ÉLETVESZÉLYES TÁRGYAIT, KÉSEKET, BICSKÁKAT, PENGÉKET,BÁRMILYEN VÁGÓ FEGYVERT, TELEFONOKAT-üvöltötte egyikük, s hangja szinte sértette a fülemet. Mindenki beledobott legalább egy kést és egy bicskát, én pedig a telefonomat hajítottam csak a tárgyak közé. A felügyelő éles szemekkel bámult az arcomba, de olyan igaz képpel bámultam rá, hogy a végén ott hagyott és tovább állt. Persze a szoknyámba préselve tartottam a mini bicskámat, de attól képtelen voltam megválni. A két felügyelő közül az egyikük elvette a személyektől eltávolított tárgyakat és elvitte.
-A NEVEM MISS SONIA FELÜGYELŐ. ÉN LESZEK AZ ÖNÖK VEZETŐJE AZ ELSŐ NAPON. MINDENKI MEGKAPJA MOST AZ ÓRARENDJÉT, EGYENKÉNT MINDENKI KIJÖN, MINDENKINEK ÁTADJUK, S AKIKNEK KELL, AZOKNAK MÁST IS ADUNK- pillantott egy pár gyerekre.-ARIANE CANDELL- mondta, mire egy vörös hajú lány kibillegett, arcában 2 piercing volt, arca teljesen fehér és sima. Kikapta az órarendjét meg valami mást is és visszaállt a sorba.
-ARMIN SANTIO- üvöltötte, mire a remegő kezű gyerek kiballagott, s kapott egy karkötőt a kezére, s egy órarendet. Érdeklődve figyeltem a srácot, s a karkötőjét. Láttam amint 3 öngyújtót pakolt bele a dobozba, egy kést és egy rakatnyi gyufásdobozt.
-ANDREW BIE...-üvöltötte a nő, de a kék szemű srác már előtte is volt és elkapta a karkötőjét és az órarendet. Magával vonzotta a tekintetem, érdekesnek tűnt a srác.
-CINDY DELVIN.......DENNIS BROWN ....KEVIN KELLEYN....HIRA ARVINA...-mikor meghallottam a nevem elkaptam a tekintetem a srácról, a felügyelő felé léptem.
-Arvena- mondtam neki, mire az megszorította a kezem, mikor átadta az órarendemet és a karkötőt.
-Akkor az- suttogta a nő, én pedig felszisszentem és a szemébe néztem. Végül elengedett, én pedig a többiek kísérő pillantásával visszaálltam közéjük. Tovább nem figyeltem, csak tanulmányoztam a kézzel írt órarendet.

 Hétfő                Kedd              Szerda              Csütörtök            Péntek
Testnevelés        Angol              Történelem       Magyar                Földrajz          
Testnevelés        Matek             Testnevelés       Angol                  Kémia              
Fizika                Földrajz           Kémia              Matek                 Testnevelés        
Történelem        Magyar            Magyar            Biológia               Matek  
Biológia                                    Fizika                                                                  

Nem olyan borzalmas- gondoltam magam, sőt kissé még keveseltem is az adott tantárgyakat. Előző iskolámban Olaszt és Latint is tanulhattam, ám itt ez a tudás elveszett. Mire felnéztem már a szobákat osztották el.
-DENNIS-ANDREW PÁROS - 53 -Dennis kilépett a sorból és elvette a kulcsot-...HIRA-ARIANE PÁROS -56...-mindketten elindultunk, de Ariane odalibbent és gyorsan elmarta a kulcsot és rám kacsintott.
-Gyere csajszi- mondta, karon ragadott és elhúzott velem.
-Honnan tudod mi hol van?-kérdeztem meghökkenve, ő csak kacsintott.
-Tudod van már aki nem először kerül ide- ennyit válaszolt és kinyitotta a szobánk ajtaját.- Csodás Marion Mais-i levegő, kilátás!- visította és berontott bőröndjével a szobába. Rádobta az asztalra a táskáit, bőröndjét az ágy melletti falnak hajította, ami rápattant az ágyra, majd ő maga is ráhuppant csomagjára. Én becsaptam az ajtót, táskámat menet közben elejtettem a bőröndömmel együtt, és leültem az ágyra. Kiemeltem pár képet az egyik kis táskámból és szortírozni kezdtem.
-Komolyan?! Ezzel töltöd a napot?- fintorodott szobatársam, akire csak ránéztem, s azonnal látta, hogy nem vagyok könnyen behatárolható.-Na jó... akkor segítek!- ugrott mellém és megnézegette posztereim, régi baráti fotóim. Összeset kezébe vette, vigyorgott, mint a vadalma.
-Látom tetszik- mosolyogtam rá, hátha sikerül legalább vele jóban lennem. Megfogta a kezemet.
-Nem úgy nézel ki, mint aki idevaló- mutatott a képekre. Arcom megkeményedett, csak mereven bámultam a közös képet Vennáról, Jeanne-ről és rólam.
-Hagyjuk- feleltem elhalkulva. Egyszer csak kopogtak, felkaptuk fejünket és vártuk,hogy ki jön. Benyitott egy hidrogén szőke lány, akinek tele volt az arca piercing-ekkel, szeme vastagon ki volt húzva, haja magasra tupírozva, tele fújva hajlakkal. Mögötte egy bő ruhatárral megáldott srác jött be, akinek hosszú barna haja volt és nyelvékszere.
-Ariane! Te fasz... már megint itt?- röhögött a srác. Ariane azonnal a nyakába vetette magát és visítozva a nevét kántálta.
-MAAX! Maximaximaxi! Te fasz... még mindig itt?- nyomott az arcára egy puszit, majd átvetette magát a szőke lány nyakába.-Reeeeen!
-Milyen a szabadság? - nyomott egy hatalmas puszit a lány arcára egy másik srác aki mögülük érkezett.
-Rob, te jó ég!- visítozta Ariane.
-Ki a barátnőd?- mutatott felém a szőke. Arca ellenséges volt, szúrós szemekkel pásztázta minden porcikám.
-Ő...ő Hira, az új szobatársam.
-Cuki a hajad? Melyik kislányról loptad?- nevetett fel kígyóhanggal.
-Ne mááár.. most jött, annyira nem rossz arc, tuti hozzászokik majd- mondta az egyetlen személy akit ismertem ebből az egész iskolából. Ren egy utolsó cuppanós puszit nyomott szobatársam arcára, majd kibillegett fekete ruhájában. Maxnak nevezett személy maradt és leült mellém. Kissé elhúzódtam, mire felnevetett és magához rántott jobb kézzel.
-Engedj el- szuszogtam, mire kicsit arrébb tolt.
-Nem harapok- suttogta a fülembe nevetős hanggal.
-Max!- ugrott az ölünkbe Ariane.-Történt-e jelentős változás itt?- terpeszkedett el rajtunk.
-Semmi... Sally tönkre vágott egy szobrot... Collin is kiszabadult a múlt évben, kevesen maradtunk, de jó hogy visszatértél- kacsintott a csajszira, aki ezt értékelte és visszakacsintott.
-Tudod... a kuka felakart robbanni nélkülem is, én csak rásegítettem és...és behelyeztem abba az áruházba.
-Felrobbantottál egy kukát az áruházban?- nevettem fel, mire a lány rám vigyorgott.
-Nem egyet.
-Te nem vagy ép- röhögött Max mellettem és megcsikizte a vöröskét.
-Mondod te! Hogy van most az a lány?
-Naponta kapok tőle levelet- nevetett a fiú.
-Mit csináltál?-néztem rá. Ő közelebb húzódott, s szinte már a számba lehelte.
-Picit játszadoztunk- mondta féloldalas mosollyal, mire rá eszméltem: megerőszakolta.
-Max... ne ijesztegesd!
-Jó, igaz a végén nem lett semmi belőle, mert kihívta a zsarukat a tudtom nélkül... Bár nem csak emiatt kerültem ide... verekedésért például. Ez csak ráadás volt....És te?-kérdezte tőlem, mire elpirultam.
-Én...
-Hagyjad, eleget kínoztad- lépett közbe Ariane és kitessékelte a szobából a fiút.-Tudom mire gondolsz... de ő tényleg jó fej srác és itt bárkivel akarsz barátkozni annak tuti van priusza...
-Tudom- néztem a lányra mosolyogva.
-Én először gyilkossági kísérletért kerültem ide- mondta, én pedig elvigyorodtam.
-Kit?
-Elmon Creevy-t, a srácot aki állandóan piszkált a hajam miatt.
-Mikor?
-13 évesen, 2 évet töltöttem itt, egy feltétellel kiengedtek, de nem bírtam magammal.
-Beteg.
-Az-mondta és újra kacsintott. A kacsintós lány.

Aznap először ebédelni kellett mennünk. Ariane szerencsére betéve tudta az egész iskola hálózatait, titkos átjáróit, folyosóit és a kajához vezető utat is. A reggeli elhagyása nem volt egy túl jó dolog, mert a délutáni ebéd nagyon nem akart közeledni felém, az idő lassan telt. Ám amikor eljött farkaséhesen vetettem rá magam a menza kajára, ami igaz, nem volt túl ízletes de a célnak megfelelő volt és jól laktam vele. Leültünk az egyik asztalhoz, s beszéd nélkül ettük meg az összes ételt a tányérunkból. Megfigyeltem az ott lévők többségét. Volt aki biztosan jó környezetből érkezett, ruházata rendezett volt, haja tökéletes, és voltak igen lepukkant személyek is, ijesztőek, paranormálisak. Most is kiszúrtam a remegő kezű srácot, aki idegbeteg mozdulatokkal vett valamit tudomásul a tányérjában, senki nem ült mellette. Egy pink hajú lány és egy kék hajú srác egymást falták az egyik széken, miközben feltűnően tapogatták egymás porcikáit. A látványtól szinte elment az étvágyam, ezért magam elé bámultam, s feltűnt, hogy az előttem lévő asztalnál ül a bizonyos kék szemű srác, Andy. Megfigyeltem kinézetét, haja kócosan, rosszfiúsan lógott a szemébe, nem volt egyedül, 3 vagy 4 ember ült körülötte, akikkel beszélgetett, néhányszor felkacagott, kilátszódott tökéletes fogsora.
-Héé- nyávogta egy hang mögülem. Azonnal felismertem az aznap megismert lány hangját.- Ugye ideülhetünk? Jó....Bruah, már megint ez a csirke utánzat!
-Tudom, hogy ez a kedvenced- bökdöste meg Max. Ren elém vetődött, Max a baloldalamra, s vele szemben a Rob nevezetű srác foglalt helyet.Ren kezébe kapta órarendjét és tanulmányozni kezdte. Percekig bámulta fintorogva, majd ledobta tálcájára. Én csak egy-egy pillantásra méltattam alakját, nem igazán érdekelt és sajnos eltakarta a tökéletes kilátást Andyre,így az ételemre koncentráltam.
-Mostanában is vannak JABok, igaz?
-Még szép- vigyorgott Rob.
-Mi az a JAB?-kérdeztem, de meg is bántam. Ren felnevetett,de úgy, hogy mindenki ránk figyelt.
-Jó Arcok Bulija. Ahova te nem igazán juthatsz be.
-Barom, oda az egész suli eljön- magyarázta Max.- Majd ott beavatjuk.
-Beavatni?Ezt ?
-Szerintem sem jó ötlet-lépett közelebb egy új lány.- Egyáltalán ki ez?
-Ariane új szobatársa- vigyorgott Ren. Az újonnan megjelent lány végig mért, s elmosolyodott. Erősen kihúzott szeme, megrajzolt szemöldöke,s sötét lila haja ijesztő volt.
-Szegénykém...Szüleid rossz helyre hoztak? Talán eltévesztették az óvoda lakcímét?- kérdezte, mire düh gyűlt bennem. Sejtelme sem volt róla mit beszél. Mindig is beszólogattam másoknak, ám ez alább hagyott mióta elvesztettem a barátaimat. Ez most újra felszínre akart törni. Saját iskolámban én voltam az ijesztő lány, aki heavymetalt hallgat és fura. Tény, hogy az ottaniak mind egyformán néztek ki, de ezekhez képest én semmi sem voltam.
-Na mi van...azt hittem legalább beszélni tud. Pont őt akarod beavatni Max?! Ne csináld! Ránézek és összeesik...ne bírna ki egy beavatást- nevetett jó hangosan nekem pedig ökölbe szorult a kezem.
-Tudok beszélni- néztem rá.-De csak ha akarok- mosolyodtam el, mire lehervadt az arca.-Hmm... úgy látom a szemembe nézel,de mégsem estem össze.
-Óó! Velem akarsz kötözködni kis angyalom?- nevetett a lány és közelebb lépett a kettőnket elválasztó asztalhoz.-Velem nem érdemes...tudod, ha azt gondolod azért vagyok itt, mert átsétáltam a piros lámpán, mint te, akkor nagyon tévedsz. Azért vagyok itt, mert szarrá vertem egy fiút...de tudod lánnyal se teszek kivételt.
-Igen? Én kettős gyilkosság miatt vagyok  itt- vigyorodtam el, mire arcán meglepettség tükröződött,s talán egy kis félelem. Csönd terpeszkedett el a nagyteremben, én pedig elszégyelltem magam, mert tudtam, hogy nem így történt a dolog. Ariane nagy szemekkel nézett rám, Ren ette a kajáját mint aki nem hallotta előbbi mondatom. Körül néztem, s mindenki szeme engem pásztázott. A kék szemű srác komor arccal nézett rám. Lassan mások pillantásával kísérve kisétáltam az ebédlőből, s amint elhagytam az utolsó ember hallótávolságát is sírásba vetettem magam. Végig szántották az arcomat a cseppek,s visszagondoltam Jeanne mosolygós, vidám tekintetére, Venna szemforgatásaira és az életre ami rajtuk tükröződött, ami szemükben csillant minden egyes pillanatban. Az utolsó pillanat, amikor vérfagyasztó  sikolyuk töltötte be a levegőt, arcukon kín vetette szét magát.Megborzongtam, s kiléptem az udvarra, melynek kijárata pont a az ebédlő bejárata közelében volt. Szürke, ködös táj vett körül, kicsit fáztam pedig év eleje volt. Kint csak egy pár pad és néhány korhadt, ápolatlan fa vette tudomásul jöttömet, meg egy hatalmas kő szélű kapu, amely rácsokkal volt összefűzve. Egy pár szobrot láttam odabent, s  pár sírkőre hasonlító tárgyat. 

-Az egy temető- mondta egy mély hang mögöttem. Megfordultam és szembe találkoztam Andyvel. Közelebb volt, mint hittem, így szinte neki ütköztem. Hátra léptem és próbáltam kifürkészni gondolatait.

-Miért jöttél?-kérdeztem, mire elvigyorodott.

-Nem miattad, nyugi. Nem tudtam, hogy itt vagy. 

-Te is voltál már itt..

-Miből következtetted ki?- hangja gunyoros volt. Csak szúrósan bámultam a szemébe, de nem szóltam.- Nem félek tőled. Te nem ismered az ittenieket, én igen. Te nem tudod én miért vagyok, én tudom, hogy te miért...te nem tudod mire vagyok képes.

-Nem többre, mint bárki más- mondtam halkan, de épp halhatóan. Szemében láng lobbant.

-Ha te azt tudnád- felelte, majd elsétált mellettem, keményen neki ment a vállamnak s visszanézett, és ő is kacsintott. Kacsintósfiú.

Felsóhajtottam, majd visszaballagtam a szobánkba, ahol Ariane várt. 

-Szia- mosolygott rám, én meg elfintorodtam.- HHÉÉÉJJ- ugrott rám.-Savanyúuborka!- mondta, mire az ágyra leteperten elvigyorodtam. Jeanne is mindig  ezt mondta nekem. Ariane teljesen feldobta a nap további részét. Ő már felkészült volt és egy adagnyi zenelejátszót hozott be az Intézetbe. Kisebbet is, nagyobbat is, így egész délután "üvöltettük" kedvenc zenéinket, s mint kiderült hasonló a zenei ízlésünk. Felragasztgattuk a képeimet a falra és becsempészett ételekből is fogyasztottunk egy keveset.

-Amúgy szerintem kicseszett szép a hajad- nézett rám, én meg elvigyorodtam.-Rennel meg Sallyvel  ne foglalkozz... nem viselik jó szívvel az új gyerekeket- nevetett.

-Köszi- vigyorgásom egész délután kitartott. Nem mentünk vacsorázni, se kedvem nem volt, se éhes nem voltam. Este 11-kor benézett egy felügyelő, ránk rivalt, hogy feküdjünk le, s ezek után már csak a sötétben nevetgéltünk. Ariane kedves lány, bár kicsit agresszív, de kedves. Egy barát. Nagy jó barát.