Amnézia

-A legjobb barátod?- csuklott el a hangja. Közelebb lépett, s mielőtt felfogtam volna mit tesz végig simított az arcomon, amitől önkéntelenül is megborzongtam, majd ajkait lágyan az enyémnek nyomta. Furcsa érzés volt, ijesztő, de még is kellemes. Pillanatokig nem tudtam mit csináljak, a lány puha ajkai meglepően jó érzéseket szabadítottak fel bennem, nem tudtam gondolkodni, pár másodpercen belül már visszacsókoltam. Tele volt a fejem, nem volt tiszta semmi sem, csak őt láttam magam előtt és azt az édes csókot. Neki nyomott a falnak és beletúrt a hajamba.
-A kurva élet- nyögte és végig húzta száját az állkapcsom vonalán, aztán bele nézett a szemembe.-Viszonoztad- lihegte, szemei zöld csillogása valahogy egyszerre volt szomorú, boldog és értetlen.
-Igen- feleltem, én is meg voltam döbbenve.
-Miért?- kérdezte. Reménykedett.
-Nem tudom- feleltem őszintén. Bólintott, majd elengedett. Lehajtott fejjel fordult meg és elsétált. Én leszögezve álltam a fal mellett, nem bírtam megszólalni. Lábaim összecsuklottak és már a földön ültem, teljes sokkban, próbáltam feldolgozni az elmúlt 2 napban történteket.

- Veled mi van? - kérdezte valaki. Nem tudom ki, alig láttam, szédültem. A levegő nem akart belém áramolni, a tüdőm sem akarta befogadni. - Hahó...Hé - két erős kar fonódott körém, mikor összeesni készültem, én pedig csak kapaszkodtam belé. Ráfókuszáltam az arcára és figyeltem a vonásait. Max szinte ijedten bámult engem, erősen tartott.
- Max? - kérdezte egy lágy hang. - Ezzel meg mi van?
- Nem tudom, Katie.
- Te jó ég, te megrémültél? - nevetett fel a lány.Szinte magam előtt láttam, ahogy felém fordul - Hé, Hira! Csajszi, nézz már rám - fogta meg az arcomat Katie és egy határozott mozdulattal maga felé tekerte. - Mint aki beszívott. Adtál neki valamit? - húzta össze  szemöldökét a lány. Becsuktam a szememet, mert érintésére ezernyi emlék tódult elém, kísértetiesen valósághűen. Egyre fátyolosabb volt a kép, mikor újra kinyitottam, a hangok is tompulni kezdtek, valami kellemes meleg lepett el és sűrű köd borult az agyamra.

Puha érintések és friss levegő vett körbe. Egy jól kimért, jól eső sóhajjal tudattam a világgal milyen jól érzem magam abban a pillanatban. Furcsán éreztem magam, mert semmire sem emlékeztem abból, hogy mikor feküdtem le, de olyan jól éreztem magamat, hogy semmi kedvem nem volt visszaemlékezni, mintha csak éreztem volna, hogy valami felkavaró van a dologban. De mint mindig most se tudtam sokáig tétlenül feküdni és elmerülni a tökéletes békességben, muszáj volt tennem valamit. Szemeim felpattantak és az ágyam plafonja meredt rám kitartóan (meg egy kis penész, amit ha jobban megfigyelek akkor látom, hogy percről perce elmozdul egy keveset). Nehéznek éreztem a fejemet, de megemeltem, hogy körbe pillantsak. A szobát, mintha évek óta nem láttam volna. Óvatos pillantással mértem végig minden egyes tárgyat ami most is ugyanúgy pihent megszokott helyén, mint máskor. Egy dolgot leszámítva. Pár doboznyi fenesetudjami álldogált az ágy melletti kis szekrényecskén, amik rettenetesen hasonlítottak az elmebetegek gyógyszereire. Rászántam magamat arra, hogy megemeljem az egyiket és leolvassam a nevét. Na már most oké, hogy elolvastam nagy nehézségek árán, de ha értelmezni is tudtam volna azt a latin nevet amit rápingáltak, akkor sikerült volna megértenem, hogy mit tartok a kezeimben. Pár percig figyeltem a dobozt, hátha valamilyen ismeretlen okból hirtelen feltámadnak elrejtett képességeim a latin nyelvhez, de sajnos ez nem sikerült, ezért visszahelyeztem eredeti nyugvópontjára. Ahogy nyújtottam a karomat megpillantottam egy pár piros tűnyomot magamon, amitől megrémültem. Természetellenesen fehér bőrömhöz kaptam és megfigyeltem a pontokat, amelyek egymáshoz igen közel álltak. Mielőtt bármiféle összeesküvés elméletet ki tudtam volna ötölni magamban az ajtó feltárult és egy idős férfi lépett be rajta, kedves mosollyal.
- Jó napot! - köszönt nekem vidáman.
- Jó napot! - köszöntem vissza felvont szemöldökkel.
- Miss Arvena, ha jól sejtem - közölte még mindig értelmezhetetlen mosollyal az arcán. Volt benne valami kis sejtelmesség, egy fajta boldogság, ami igen halvány, de mégis annyira feltűnő, hogy kiszúrja az ember szemeit.
- Eltalálta - feleltem türelmetlenül. Kíváncsi voltam az egészre. Hogy kerültem az ágyba, ha nem is emlékszem rá? Mik a nyomok a kezemen? Mik ezek a gyógyszerek?
- Látom felfedezte a dobozokat.
- Igen - bólintottam.
- Némelyik nyugtató és van köztük egy pár a betegsége kezelésére is.
- Milyen betegség?
- Maga pánik beteg.
- Nem.
- De igen az. Ne aggódjon, nem súlyos, csak váratlanul érte önt és nem tudta megfelelően kezelni, főleg segítség nélkül.
- Nekem nem kell segítség -morogtam, mire  jó kedvűen elmosolyodott.
- Persze, tudom én. De a gyógyszereket vegye be, ha megint észlelné a tüneteket. Tényleg segít - kacsintott rám kedvesen.
- Köszönöm - motyogtam, miközben a férfi kitántorgott a szobából. Nem kellett látnom, éreztem ahogy egy szépet mosolyog magában. Érdekes ember volt, áramlott belőle a jóindulat. Ilyen személyiséggel is nagyon régen találkoztam, manapság mindenki ellenséges velem.

- Hahó - nyílt ki megint az ajtó és egy fekete lobonc lépett be rajta... ja, meg egy test is hozzá. Mosolyogva lépett mellém és leült. - Hogy vagy? - kérdezte a szememet fürkészve.
- Jól, köszönöm - mosolyogtam Andyre.
- Látom. Megbékéltél?
- Öh... mivel is? - kérdeztem szemeket meresztve.
- Hát... ó...emlékezet kiesés?
- Lehetséges, mert nem tudom, hogyan kerültem ide és, hogy mi történt előtte. Utolsó emlékem az, amikor átúsztuk a folyót és elindultunk sétálni.
- Tovább semmi? - kérdezte egyre feszültebben.
- Semmi. Miért? - kérdeztem megrökönyödve.
- Nem fontos - enyhült meg, de továbbra is idegesen pillantott rám. - Majd előjönnek az emlékeid.
- Biztosan - feleltem elég bizonytalanul. Andy valamit titkol, csak az arcára kellett néznem ahhoz, hogy tudjam, valami nagyon nincsen rendben. Hiába kérdeztem volna, nem mondaná el, ezt tudtam.

Andy

Nem tudja. Nem emlékszik rá. Semmire. Csak arra, ahol még nem történt semmi...Olyan.
Hát persze!
Az agya kitörölte azokat az információkat, amelyek felzaklatták. Vagyis, nem biztos, hogy kitörölte, lehet, hogy csak mélyen elrejtette és elő kell csalogatni. Zavart köd ül a szemein, egyenesen az enyémekből próbálja kiráncigálni a választ.
- Nem fontos - válaszolt, mikor végre rendezni tudtam a vonásaimat. Kár, hogy a szememet nem tudom ilyenkor eltakarni. - Majd előjönnek az emlékeid - motyogtam tovább, de nem hitt nekem. Még én se hinnék magamnak, hogy mondhattam olyat, hogy nem fontos? Ennél átlátszóbb duma nem jutott az eszembe? Komolyan mintha kijöttem volna a formámból...

Hira

Tény, hogy a következő pár napban meglátogatott egy halom ember, akik félig meddig csak azért jöttek, hogy megkérdezzék, hogy "valóban jársz Andyvel?"
Nos, erre az elején nem tudtam mit felelni, főleg amikor egy csalódott lánnyal találtam magam szembe, akinek mindenképp van priusza, szóval az ilyen pletykákat legszívesebben elfojtanám, mielőtt valamelyik összetört pszichopata még feldarabol. Álatlában össze-vissza hadobáltam arról, hogy "ez nem így van" meg arról, hogy "az nem úgy volt és ..." amit a cseppet sem ismerős arcok igen nagy érzelem kimutatással és feszülten hallgattak. A legtöbbjük arcáról a "ez teljesen bolond...mi a pokol" arckifejezést tudtam leolvasni, de igen gyakori volt még a "ez nem normális, ilyen csajjal tuti nem jönne össze Andy" nézés is, ami még nehezebbé tette a dolgomat.
Csak később tudtam meg mi okozta a pletyka terjedését. Majdnem szívrohamot kaptam (természetesen jó értelemben), amikor Ariane közölte velem, hogy Andy kirohant az ebédlőből, amikor megtudta mi van velem és konkrétan fellökte Sallyt és társait.
Andy erre az egészre egy vállrándítással válaszolt, nem igazán tudta értékelni a dolgot. Ő így kezeli a helyzeteket...Furán. Mind 2 napot nálunk töltötte, bár Ariane kicsit feszélyezve volt előtte, de nem tette szóvá, hogy miért. Feltételeztem, hogy mind a ketten tudják az okát, de egyikőjük sem szándékozott a tudomásomra hozni a közeljövőben. Néha egy-egy mély pillantást váltottak, amit csak ők értettek, én pedig csak kapkodtam köztük a fejemet, hogy hátra megértem ezt a titkos telepátiát, de sajnos nem olvasok senkinek a gondolataiban. Kár... pedig szívesen megnéztem volna mit gondolhatott olyankor Max, amikor Ariane több hamburgert falt fel, mint ő (tegyük hozzá, hogy még most sem tudom honnan szedik ezeket a cuccokat. Max nem is akarja elárulni. Azt mondta: "Majd ha nagy leszel!". Gonosz).
Az orvos is meglátogatott vasárnap, egy bő fél órát élvezhettem társaságát, majd egy sejtelmes búcsúmosollyal közölte, hogy minden rendben van, holnap már nyugodtan beülhetek az órákra, csak ne stresszeljem agyon magamat.
Ennek érdekében igen sokszor dőltem el az ágyon egy fülessel, miközben kedvenc dalaim dörömböltek a fülemben és élveztem a nyugodt perceket (már kezdek úgy viselkedni, akár a nagyiék...).
Vasárnap este is kedvenc elfoglaltságomat űztem, miközben magamban az elmúlt napokon töprengtem és azon, hogy vajon milyen emlékek eshettek ki a fejemből. Erősen próbáltam vissza emlékezni rá, de csalódottan vettem tudomásul, hogy nem irányítom az agyamat teljes mértékben. Megdermedtem, amikor egy kéz megérintette a vállamat és meg remegtem. Ismerős érzés volt, túlságosan ismerős. Kinyitottam a szemem, megpillantottam Ariane-t magam felett. A szemem elkerekedett, ahogy a pillanatok, elmúlt képek villantak fel előttem.
Ez nem lehet igaz.
Nem.
Ariane megcsókolt.

Ne játssz a tűzzel

Ariane arca érzéketlen volt. Az eddigi vigyorgós kislány arcához képest a mostani szinte a világvége lehetett.
-Szóval nem történt semmi?-kérdezte.
-Nem. Csak kihúzott a tömegből nehogy megfulladjak és beszélgettünk...-mondtam és elharaptam a mondatot.
-Aha... beszélgettetek...Andyvel- nevetett fel, de ez nem az édes nevetése volt, inkább a Sallytől halott vérszomjas nevetésekre emlékeztetett.
-Igen.
-Ne nevettess , a suli legnagyobb csajfalójáról beszélünk.
-De... nem... Ariane- mérgelődtem.-Mi az, hogy a suli legnagyobb csajfalója?-álltam meg hirtelen.
-Átment a sulin. Még két éve...
-A sulin?!!
-Ja... elvileg... mindenkivel összejött...pletykálnak az emberek- vigyorgott megint. Kissé elszomorított ez a kijelentés, de nem akartam, hogy érdekeljen, nem akartam sírni, hisz még nem is ismertem a srácot.Mosolyt erőltettem az arcomra...

Másnap nem beszéltem vele. Egyszer próbált odajönni hozzám, de félúton megállt, s tekintetem pásztázta, majd úgy döntött, hogy nem az a legalkalmasabb alkalom, hogy beszéljünk.

Aztán később se beszéltünk. Egy hétig. A következő péntekig. Teliholdig. Nem is sejtettem, hogy a dolognak ennyi köze van a holdhoz.

-Khm...-valaki feltűnően azt akarta, hogy odafigyeljek.-Hééj, már -suttogta az illető. Matek óra volt épp. Nem érdekelt. Aztán valami tarkón talált. Egy furcsa döbbent hang nyikkant ki belőlem, amilyet még nem hallottam. Mellettem Ariane majdnem megfulladt a nevetéstől.
-Ari..- még valami fejbe talált. Most már mérgesen vetődtem hátra, hogy körülnézzek. Andy kifürkészhetetlen pillantása ragadt rám, én pedig bosszúsan néztem. Eltátogta, hogy "vedd fel a papírokat", majd gyorsan visszapillantott füzetébe, mert a tanár gyanúsnak vélte. Én is visszakaptam a fejemet és próbáltam minden feltűnést elkerülve lecsusszanni a székről kertitörpe pózba, hogy felkapjam az idegtépő papírfecniket. Úgy éreztem magam mint valami titkos ügynök, magamban már kitaláltam a megfelelő nevet a küldetésemhez: "Kertitörpe-hadművelet". Hallottam, ahogy valaki felkuncog, de nem érdekelt, csak elnyújtózkodtam a papírokért, majd szépen, lassan visszaemelkedtem a "fellegekbe". Kibontottam a leveleket és egymás mellé raktam.
"Tudom, hogy hallod ha hozzád szólok, ne tegyél úgy, mintha nem hallanád!
Muszáj beszélnünk!!"
"Matek után várj meg...kérlek"
Persze megértettem mit kér tőlem, csak az okát nem tudtam. Azok után, hogy sikerült elfelejtenie egy éjszaka alatt, eléggé megtette a hatását felém nézve és visszacsöppentem a monoton kerék vágásba, unalmas lett az életem. Fogtam a papírt és dühömben kettétéptem, majd Andy felé fordultam. Hatalmas szemekkel nézett rám, a papírt bámulta.
A végén összepakoltam, de lassan, nehogy úgy tűnjön, mintha őt várnám, bár elég feltűnő volt, akkor viszont pont leszartam ki mit gondol. Ariane meg akart várni, de egy mindent sejtő pillantással Andy mellém lépett és lerázta a csajt aki csak egy szúrós pillantásra méltatta a srácot, majd szó nélkül lelépett.
-Nem igazán szível-  tette hallhatóvá véleményét.
-Miből jöttél rá?-vontam fel a szemöldököm. Rám nézett és felsóhajtott.
-Miért csinálod ezt?
-Nem akarok egy lenni a sok közül- motyogtam, mire összevonta a szemöldökét.
-Sok közül?!
-Igen, Ariane azt mondta...
-Ariane mit tud..-mordult fel.-Ne bízz benne, valami gáz van a csajjal-mondta, de felháborodva megszólaltam.
-Semmi gáz nincsen vele!
-De...
-Nem, te...te...áhh- morogtam és elindultam kifelé. Megfogta a kezem és vissza húzott.
-Valami gond akkor is van azzal a csajjal, de nem ezért kértem hogy maradj itt.
-Akkor miért?- kérdeztem keresztbe font karral.
-Ne menj el a mai buliba- kért. Sok mindenre számítottam, csak erre nem.
-Mert, miért ne?
-Szeretném, ha...
-Mit? Ha nem mennék el és mással lehess?-bukott ki belőlem, s lepődötten nézett rám.
-Nem tudom mit gondolsz rólam...de eddig összesen 2 barátnőm volt...inkább egy.
-Persze... elmondták, hogy a fél suli..
-A pletykákra gondolsz? Tudod arról is pletykálnak, hogy Robinak pénisztetoválása van...
-És nincs neki..?
-Nincs.
-Honnan tudod?-nevettem el magam, mire ő is elmosolyodott.
-Megnézegettem a kukacot...mellesleg megkérdeztem- vigyorgott.-Hiszel nekem?
-Igen...bocsi- néztem rá.
-Ezt már megbeszéltük- fogta meg a kezem és egy puszit nyomott az arcomra.
-Ez olyan pénteki program lesz nálunk?-kérdeztem, mire elmosolyodott.
-Nem... ez most csak pont így jött ki. Velem maradsz ma?-kérdezte, s bólintottam egyet.
-Jó, de mit csinálunk?
-Majd meglátod- felelte kisgyerekes mosolyával. Azt hittem kamuzik és fogalma sincs arról, hogy mit fogunk csinálni. Tévedtem.

Este nem tudtam mit csináljak, mert nem közölte hova menjek, így a szobámban a hasamon feküdve hallgattam zenét, amikor egy meleg kéz megérintette a hátamat. Hátrafordultam és mosollyal vettem tudomásul, hogy Andy van ott.
-Kopogtál? Bocsi, zenét hallgattam....
-Nem, nem kopogtam. Hát ez főben járó bűn, ki kell végezzelek- vigyorgott és felhúzott magához. A kivégzést lágy csókokkal hajtotta végre, amelyekkel az őrületig hajszol, s a levegővételem átment fuldoklásba.
-Hagyd abba- nyögdécseltem, ő arrébb húzódott.-Ne nyírj ki.
-Pedig súlyos a vétked- kezdte a nyakamat harapdálni. Karjaim köré fonódtak, elkaptam ajkait, s már nyelvemmel játszadozott az övé. A forró érzés, ami ilyenkor gyötör most is megjelent és egyre erőteljesebben jelezte nekem, amit már addig is tudtam: kell nekem ez a pasi.
-Szóval mit terveztél?- kérdeztem halkan, mikor egy picit megállt. Arca centikre volt az enyémtől, éreztem a lélegzetét is.
-Gyere-nyomott egy utolsó csókot az arcomra, a ruhámra nézett.-Nagyon szép vagy- mondta, ettől elpirultam, s ő már kezén fogva vezetett is ki a szobából. Egy idő után felismertem az utat amerre tegnap is haladtunk. Érdeklődve próbáltam bármit is felfedezni az arcáról, de nem igazán sikerült. Amikor elértük a partrészt ahol tegnap voltunk megszólalt.
-Tudod miért hoztalak vissza?- kérdezte.
-Nem-feleltem őszintén.
-Múlt héten amikor itt voltunk, úszni szerettél volna és gondoltam most úszhatnánk is- csillogott a szeme, s az ezüstös fény visszatért.
-De hát nem is mondtam neked, hogy szeretnék úszni- vontam fel a szemöldököm.
-Láttam rajtad- nevette el magát.-Sok mindent láttam rajtad- kacsintott, én ismét elpirultam.
-Menjünk úszni- jelentettem be és levettem a cipőmet. Aztán lerángattam a pólómat és a nadrágomat (hálát adtam az Istennek, hogy ugyanolyan színű alsónemű volt rajtam) és egy kupacra dobtam őket. Felnéztem és csak Andy meztelen felsőtestét és karikára tágult szemeit láttam maga előtt, majd míg elnevettem magam ő egyre közelebb jött, majd két kezébe fogta arcomat és vadul megcsókolt. Bár kezei nem sokáig maradtak az arcomon, hanem szinte egész testemet befedték, ajkai nem hagyták el az enyémeket. Olyan közel húzott, ahogy eddig még soha, éreztem a mellkasát, kezeimet a hátán húztam végig, s éreztem az elégedett morgását.
Percek múlva kezébe kapott és gonosz tekintettel vitt a víz felé.
-Nehogy bedobj-visítottam, ő csak nevetett, de a partnál szépen, könnyedén belehelyezett a vízbe. A kellemesen hűvös tó körbevont, beleborzongtam, vártam, hogy ő is bejöjjön. Ő viszont előtte lekapta a nadrágját, aztán mellém ugrott.
-Jó a víz- mondta, s lebukott a víz alá, pár méterrel arrébb tűnt fel. Utána vetődtem, s addig addig úsztunk, míg át nem úsztuk az egészet. Felüdített a víz, az elmúlt napok kimagasló produkciójává vált. Nem gondoltam volna, hogy lesz még ilyen jó is ebben a suliban lakni. Évek óta nem jártam strandon, de így könnyedén átsuhantam a vízen, elégedetten vettem tudomásul, hogy lehagytam bozontos társamat. Egész gyorsan átérkeztünk a túlsó partra, a virágokhoz, a csodálatos rétre.
-A rohadt életbe- néztem körül csodálva  a növényeket. Borzalmas voltam bioszból, nem tudtam eldönteni melyik milyen, bár talán ilyenek nem nőnek máshol.
-Látom tetszik- lépett ki nem sokkal utánam a tóból. Megéreztem a karjait körbe fonódni.
-Csodálatos- nyekkentem.- Mint a filmekben.
-Azok ehhez képest semmik.
-Igaz, menjünk sétálni- húztam magammal. Tényleg tök romantikus volt fehérneműben végig lépkedni a puha virágokon, viccet félre téve tényleg romantikus volt, régóta ez volt a legboldogabb pillanatom. A virágok szirmai szinte simogatták a talpamat, Andy ölelő keze, pedig végig a derekamon pihent.
-Máskor is eljöhetnénk ide- mosolyogtam rá, csak egy furcsa félmosollyal válaszolt.- Mi a baj?
-Semmi- nézett rám.
-Látom, hogy van valami... köze van ahhoz, hogy annyi mindent tudsz rólam?- emeltem meg a szemöldököm.
-Miért hozod fel mindig ezt a témát?- kérdezte indulatosan.
-Miért nem válaszolsz soha?- kontráztam. Dühös fintorba torzult az arca, az ezüstös fény körülötte sötét lett, talán vöröses volt.
És akkor megéreztem. A levegő furcsán rezegni kezdett, Andy keze forróvá változott. Arrébb ugrottam és teljesen pánikba estem. Ő elfordult tőlem és futni kezdett vissza. Értetlenül álltam, s félve, döbbentem próbáltam beazonosítani, hogy mit csinál. Túl gyorsan futott, így egy ember nem futhat. Akkora energiával csobbant a vízbe, hogy még a virágok is vizesek lettek. Andy feje nem bukkant elő, percek múlva sem. Kezdett úrrá lenni rajtam a pánik és a vízhez rohantam, de Andyt sehol sem láttam. Sírtam, mérges voltam, szomorú, sejtelmem sem volt hol lehet, ezért leültem a partra és meredtem bámultam a vizet. Kavarogtak az érzelmeim, hol dühös, hol szomorú voltam, hol pedig féltem.Tépkedtem a fűszálakat és vártam. Sercegő hangra lettem figyelmes, oldalra néztem, ijedten ugrottam fel. A fűcsomó amit kitéptem lángra gyúlt. Az ájulás határán voltam, mikor a lépteim nyomán kiégett a fű. Visítottam, ordítottam, hogy valaki segítsen, bőgtem, majd amikor megtaláltam egy hatalmas követ ráültem és átkaroltam magam. Előttem a kiégett terültetek a lábam nyomán, s én csak félve bámultam őket, s meg akartam érteni mi történik.
Egy ideig csak ott ültem, majd magam mögül egy hangra lettem figyelmes.  Hátrafordultam és már sikoltottam is. Egy fekete farkas nézett engem hatalmas, kék szemekkel, és vonyított.
-Ne-e... menj innen...kérlek- motyogtam sírva, de az állat egyre közelebb jött. Körbe járta a mini sziklámat, amit védelem kép foglaltam magamnak, aztán a tó felé nézett. Én is rá néztem a tóra, amely most is olyan csendesen állt, mint eddig. Úgy éreztem, mintha a farkas utalna valamire fejmozdulatával. Persze azonnal elhessegettem ezt az abszolút lehetetlen gondolatot. A farka arca fintorba torzult, olyanba amilyet Andy vág, ha mérges rám. És akkor rájöttem mi történik. Én beugrottam a vízbe, amely gőzölögni kezdett, de meglepően lenyugtatott, majd észrevettem, hogy a farkas is utánam ugrik. Nem tűnt fel a felszínen, percekig a víz alatt maradt, majd egy fekete bozontos sörény emelkedett ki a vízből. De nem a farkas volt, hanem Andy. Bocsánat kérő szemekkel nézett rám, én nem tudtam mit tegyek.
-Hira...
-Mindent értek- suttogtam.
-Azért nem egészen mindent- jött közelebb.
-Igen... azt nem, hogy honnan tudtál annyi dolgot rólam- mondtam, mire felsóhajtott.
-A gondolataidból.
-A gondolataimból?-kérdeztem.-Az nem...
-Azok után, hogy láttál farkassá válni egy embert ez a lehetetlen? Kérlek.
-Jó...de...
-Nincs semmi de. Ez van -morogta.
-Mitől lettél forró?
-Te is forró lettél- mondta, mire bólintottam.-Ne akadj ki... de átváltozás előtt lesz forró a bőrünk.
-Bőrünk? Én nem vagyok ...farkas.
-Nem vagyok farkas- durcizott.- Farkasvérű, de EMBER. Ahogy te is.
-Nem, én nem.
-De.
-Nem!
-Akkor mitől lett forró a bőröd?- vigyorgott.
-De nem változtam át!
-Na igen... majd 17 éves korodban- mosolygott. Tekintetemet látva abba hagyta a mosolygást.-Ne nézz így, ez elvileg normális dolog. 17 éves korodig minden teliholdkor teljesen felmelegszik a tested, ha dühös vagy... az utolsó pár hónapban. A szüleidnek fel kellett volna készítenie...
-Ők nem farkasok- feleltem, mire hülye fejet vágott.-Szerinted nem tudnék róla, ha ők tudnák...
-Igaz.. ez nem tudom, hogyan lehetséges...de nem ez a legfontosabb most. Azért kértelek, hogy ne menj oda, hogy ne gyújtsd fel az erdőt megint- mondta elhúzott szájjal, amitől bevágott a kép, ahogy elpusztítja az erdőt a tűz.  Azt vettem észre, hogy meg fog.-Bocsáss meg, tudom, hogy...
-Persze, hogy tudod, hisz olvasol a gondolataimban- nevettem fel hisztérikusan, amitől olyan fejet vágott, mint aki őrültet lát.
-Nyugodj meg kérlek..
-Ez nehéz lesz, ugye tudod?- fakadtam ki, majd csupasz mellkasához bújtam.
-Sajnálom, nem akartalak felzaklatni- suttogta egy puszival toldva, de én csak csendben pityogtam ma már nem is tudom hanyadszorra.
-Nem akarok farkas lenni.
-FarkasVÉRŰ, de ember- mondta megint.
-Akkor az.
-Hé, meg lehet szokni- simított végig az arcomon.-Nem annyira borzalmas.

Egészen reggelig úszkáltunk a folyóban. Néha kiültünk a partra, de szinte végig a vízben voltunk. Sikerült feldolgoznom a sokkot, miszerint egy szőrös állat leszek egy pár hónap múlva. Legalábbis nagyjából sikerült felfognom. Reggel amikor kiléptünk a vízből kicsit még ültünk, szárítkoztunk (ami meglepően gyorsan ment), majd felöltöztünk és elindultunk az általa kivájt ösvényen vissza az Intézetbe. Andy haja meglepően göndör volt, olyan amilyennek még nem láttam sohasem. Ariane már fal fehér volt és minden körmét lerágta amikor bementem a szobába Andy társaságában.
-Baszd meg te fasz!-ordította az arcomba.-Esetleg valami üzenet???
-Sajnálom- motyogtam, de mérgesen levetette magát.
-Legalább mondjad már el- nézett Andyre hűvösen.- mit csináltál vele?
-Elvittem úszni- mondta mosolyogva, láthatólag jól szórakozott.
-Te meg elmentél vele?- vetette rám a reflektor fényt.
-Öh...igen- feleltem zavartan, mire mellettem a srác kuncogni kezdett. Oldalba vágtam, de így sem hagyta abba.
-Jó- nyugodott le.- Legközelebb hagyj cetlit- mondta halkan és kiment a szobából, maga után becsapva az ajtót.
-Beszélj vele- nézett rám a göndörke.
-Miért?
-El kell mondania valami fontosat.
-Nem akarod elmondani?
-Nem, ezt neked tőle kell megtudnod.
-Jó- néztem az ég felé, majd egy puszit nyomtam az arcára és mind a ketten kivánszorogtunk a szobából. Égen, földön kerestem Ariane-t, s végül az udvaron találtam meg a kapu mellett. Sírt.
-Ariane! Mi a baj?- léptem hozzá, ő pedig csak rám mosolygott és sírt tovább. Megfogtam a kezét, mellé ültem.-Ne sírj, jó?
-Inkább menj, jó?
-Ne már- fintorogtam.-Mondd el mi bánt!
-Igen?- állt fel.- Tudni szeretnéd?- már én is álltam. Lassan bólintottam, mire bőgött és magyarázni kezdett.- Én nem olyan vagyok, mint amilyennek gondolsz- itt nyögtem egy nagyot. Nem akartam, hogy róla kiderüljön, hogy valami sólyómkutya.- Régóta tudom, hogy más vagyok, de nem mutatom. Nem tudok normális lenni akkor amikor veled vagyok...
-Szerintem teljesen normális vagy- léptem közelebb.
-Nem. Nem érted. Hira, én leszbikus vagyok... és ...- nem fejezte be. Leesett a tantusz és csak álltam. Nem tudtam oda menni és megölelni, csak motyogtam.
-Én...nekem attól még a legjobb barátom vagy- mondtam, mire rám nézett.....